Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Amerika Kutatóintézet

Kutatóink júniusi megjelenései

Intézetünk kutatója, Csizmazia Gábor ismertette a 2024-es amerikai elnökválasztás főbb jelölt-aspiránsainak politikai profilját és támogatottságát. Írása rávilágít a demokrata és a republikánus oldal belső megosztottságára és furcsa dilemmáira, amiket Yogi Berra, néhai baseballjátékosnak tulajdonított megmosolyogtató idézetek is szemléltetnek. A cikk elérhető az Országút online felületén magyar és angol nyelven. Az Ultrahangnak adott interjújában pedig kutatónk a Hunter Biden ügy aktualitásairől és az amerikai politikai elitekről nyilatkozott. A teljes adás ITT hallgatható vissza.

Fekete Rajmund nemrég megjelent könyvéről, Az amerikai álom (vége)ről számolt be az Origónak adott interjújában, mely ITT olvasható. A Látószög blog hasábjain pedid az amerikai-kínai versengésről, annak Nixoni gyökereiről, valamint az Amerika Kutatóintézet frissen megjelent Ütközőpályák kötetéről értekezett. A cikk ITT érhető el. 

Szintén az amerikai-kínai versengést, illetve a stratégiai szembenállás történelmi múltját elemezte Fehér Zoltán a Hit Rádió műsorában. Mint elhangzott, a két ország közötti kapcsolat 1949 óta többször jelentősen változott: ellenséges, szövetséges, összetett, illetve versengő szakaszokra bontható - mondta el munkatársunk. A jelenlegi rivalizálásnak és feszültségeknek mély, strukturális okai vannak. Kína esetében a gazdasági terjeszkedés már nem önmagában álló, Peking katonailag és politikailag is növeli globális erejét, s ez Washington számára jelentős kihívást jelent. Az adás ITT hallgatható meg. 


Tags: News