Doktoranduszoknak és kutatóknak hirdet pályázatot az NKE rektora

Doktori képzésben részt vevő hallgatók és PhD, vagy CSc fokozattal már rendelkező kutatók számára hirdet pályázatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora. A pályázat a bölcsészet- és társadalomtudományok támogatását célozza.

A program célja a kiemelkedő tudományos eredményeket felmutató doktoranduszok és PhD, vagy CSc fokozattal már rendelkezők kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, illetve egyéb tudományos tevékenységük ösztönzése. Olyan doktoranduszok és kutatók pályázhatnak, akik bölcsészet- vagy társadalomtudományi mesterképzésben szerzett oklevéllel, vagy azzal egyenértékű egyetemi diplomával rendelkeznek.

A pályázatban az alábbi témák részesülnek kiemelt figyelemben:

a)    Politikai ideológiák és nyelvek,

b)    A nemzeteszme története,

c)    A magyar alkotmányos gondolkodás,  

d)    Nemzeti szuverenitás és globális alkotmányosság,

e)    Az angolszász konzervatív politikai gondolkodás hagyománya,

f)     Koramodern állam- és politikaelmélet (1450-1800),

g)    Mesterséges intelligencia alkalmazása a kibervédelemben,  

h)   A liberalizmus és konzervativizmus megváltozott természete napjaink amerikai politikai gondolkodásában,

i)     Magyar szerepvállalás a NATO afganisztáni stabilizációs jelenlétében,

j)     Budapest - a közép-európai város,

k)    Parasztság a politikában,

l)     Kárpát-medencei tájtörténet és társadalomtörténet csomópontjai alulnézetből 1918 után,

m)  Körforgásos gazdaság az Európai Unióban,

n)   Twin transition, európai green dreal,

o)    Üldözött keresztény közösségek és emberi jogok,

p)    Az Egyház társadalmi tanításának hatása a társadalmi együttélésre, az állam jóléti rendszerének működésére,

q)    Mesterséges intelligencia alkalmazások összefüggései a demokráciával,

r)   egyéb.

 

A sikeres pályázóknak a futamidő végére publikációkat, vagy publikálásra alkalmas kéziratot kell készíteniük, emellett részt kell venniük az NKE Eötvös József Kutatóközpontjának tudományos munkájában. A nyertes pályázók január 1-től, egy éven át, havi 200-500 ezer forint hozzájárulásban részesülhetnek. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. november 28. 23:59. A pályázat ügyében felvilágosítás dr. Szopkó Anett irodavezetőtől kapható: ejkk@uni-nke.hu

A pályázat benyújtási feltételeiről és tartalmáról további részletek IDE kattintva érhetők el. A pályázattal összefüggésben kezelt személyes adatokról bővebb tájékoztatás az ALÁBBI elérhetőségen található.

Pályázni az alábbi ŰRLAP kitöltésével lehet.


Tags: NKE